
Vörös szem: így kerüld el a vörös szem okozta kellemetlen tüneteket!
A vörös egy uralkodó és feltűnő szín, de nem jelent jót, ha a szemedről van szó. Valószínűleg a legtöbb ember már tapasztalta azt a kényelmetlen érzést, amit véres vagy vörös szem okoz. A szemünk bevörösödhet egy ártalmatlan szalonnasütés során, a nyári hőségben a strand klóros vizétől vagy a szembe kerülő egyéb idegen anyagoktól is. A vörös szem nem csak a vonzó megjelenésre van hatással, de fájdalmas is. Ha már megtapasztaltad ezt az érzést, tudod, hogy valami nagyon nincs rendben.
Az első dolog, amit általában megkérdeznek egy véreres szemű embertől az, hogy kivette-e előző este a kontaktlencséjét.
Ha még mindig olvasol, az két dolgot jelenthet. Egyfelől valóban szeretnéd tudni, hogyan kerüld el a vörös szem szindrómát, vagy éppen ezzel a problémával küzdesz, és vélhetően nem a kontaktlencséd miatt. Ne aggódj! Írásunkban megpróbálunk hasznos tanácsokkal ellátni, hogyan kerüld el a vörös szem kialakulását.
Mi a vörös szem?
A vörös szem olyan állapot, amikor a szemfehérje (a szaruhártya) kivörösödött vagy véreres. A vörös szem megjelenése igen változatos okokra vezethető vissza.
A vörös és véres szem környezeti okai:
levegőben szálló allergének (pollenek)
légszennyeződés
füst (tűzzel, cigarettafüst stb.)
száraz levegő (száraz időjárás, repülőgép fülkék, irodaházak stb.)
por
környezetszennyező anyagok (benzin füst, oldószerek stb.)
kémiai anyagok (klór az úszómedencékben stb.)
túlzott napfény
A vörös szemet okozó gyakori szembetegségek és egyéb okok:
száraz szem
szemallergia
kötőhártya-gyulladás
kontaktlencse kopása
digitális szemfeszültség (monitor, mobil stb.)
Súlyos szemállapotok, amelyek vörös szemet okozhatnak:
szemfertőzések
szem trauma vagy sérülés
szemműtétek (LASIK, kozmetikai szemműtétek stb.)
uveitis
akut glaukóma
a szaruhártya fekélye
Így kerüld el a véreres szem kialakulását, ha nincs szembetegséged!
Kerüld a füstöt! Amennyiben érzékeny a szemed, jobban jársz, ha távol tartod magad a füsttől. A füst szemviszketést okozhat a levegőbe kerülő méreganyagok miatt.
Rendszeresen moss kezet! Ha extra érzékeny a szemed, mindig győződj meg arról, hogy tiszták a kezeid, mielőtt a szemedhez érnél. A kezed sok baktériumot hordoz, amelyek irritációt okozhatnak a szemben, ha érintkeznek egymással.
Rendszeresen mosd a párnahuzatokat, a törölközőket és a ruhákat! A szemedhez közel eső tárgyak tisztán tartása segít csökkenteni a nem kívánt szembe kerülhető baktériumok számát.
Óvatosan a sminkeléssel! Ha érzékeny szemed van, akkor a régóta használt, vagy lejárt szavatosságú smink is lehet a probléma gyökere. Vagy mellőzd a szemed sminkelését, vagy válts bio és/vagy hipoallergén márkára.
Viselj napszemüveget vagy védőszemüveget! A vörös és irritált szem egyik gyakori oka a por, ami óhatatlanul is a szembe kerül. Hogy ezt elkerüld, viselj mindig napszemüveget. A legideálisabb napszemüvegek kerete átfogó, azaz olyan, ami felülről és oldalról is védi a szemet.
Bizonyos tevékenységek során, mint például a fűnyírás, vagy a sok porral és törmelékkel járó munkás esetében (építkezés stb.), használj védőszemüveget.
Mivel a vörös szemnek nagyon sok oka van (köztük néhány súlyos és azonnali figyelmet igénylő betegség), azonnal fordulj szemorvoshoz, különösen akkor, ha a vörösség hirtelen jelentkezik, és kényelmetlenséggel vagy homályos látással párosul.
Neked ajánljuk

